2015. január 7., szerda

Ferences testvérek

Hogyan kerültek Dévára, erre a ma megyejogú városra a ferencesek?

Ritkán szoktunk ilyen gyökereket kereső részletkérdéseket feltenni. Sokáig még térképen sem néztem meg, hogy hol is állhat a ferences templom. A lényeg, hogy Böjte Csaba végzi a munkáját a rábízottakkal és a testvérekkel együtt. Mit is számít, hogy Déva népessége 60 ezret meghaladó, hogy az itt élő magyar kisebbség 5000 fő körüli.

A Maros völgyében épült város a festői szépségű várhegy teszi még látványosabbá. Közel 200 méteres szintkülönbséget jelenítve meg a városon belül. Már a XIII. században feltűnik a város neve Dewa alakban IV. Béla királyunk uralkodásának idején. A név eredetére több teória is született, annak megfelelően ki milyen nyelvekkel foglalatoskodott, származtatják szláv, román, magyar szavakból is. Lehet, hogy leány, vagy vár a jelentése elképzeléstől függően.

A vár helyén már a Római-birodalom idejében is erődítmény állt. A források szerint IV. Béla király a Tatárjárást követően a várat helyreállítatta, tehát előtte is állnia kellett már. Az ezt követő csetepatékról már több az információ. Egy szomorú epizód kötődik a várhoz, miszerint egri hősünket Dobó István várkapitányt itt tartották fogságban. A Habsburg igazságszolgáltatás ettől sem tűnik jobb színben, mint amilyen lehetett.

… A lényeg, hogy Böjte Csaba végzi a munkáját a rábízottakkal és a…

2015. január 6., kedd

2015. január 5., hétfő

Böjte Csaba atya

Böjte atyáról idehaza bizonyos körökben szinte mindenki hallott már. Mégis érdekes lehet, miként hallottam róla először.

Talán még a múlt évezredben történhetett, amikor Róbert-testvérrel összefutottam pár napra Sopronban. Hihetetlen élmény volt hallgatni a történeteit, egyszerűen a személyisége is fantasztikus volt és ez átjött a mondandóiban is. Az az érzésem, így utólag megfogalmazva, még ha gyengék, vagy üresek is lettek volna a sztorijai, a személyes varázsa akkor is nagyszerűvé változtatta volna, de a történetek is fantasztikusak voltak. Tőle hallottam pár ferences testvérről, akik teljes bizonytalanságban egy romos rendházat és templomot néztek meg, nem tudva mit csináljanak. Majd mivel jobb nem jutott eszükbe elkezdték kitakarítani az elhagyatott, de jogilag nem a tulajdonukban álló rendházat. Egyik nap egy helyi család hívta meg ebédre az atyát, aki kifelé menet egy küszöbön ülő árva kisfiúba botlott. Éhes vagyok – mondta. Együtt mentek el a családhoz, az atya megmondta, hogy tudja, hogy nem két főre kapott meghívást és illetlenség a részéről, de ez a helyzet. Ő volt az első befogadott, aki azóta felnőtt és ma már nevelő.

Később már mástól hallottam, hogy Csaba atya mielőtt még belépett volna a ferencesekhez, úgy képzelte, hogy családot szeretne, három gyermekkel. Pontatlanul idézve a Bibliát Jézus az ő követőinek a százszorosát ígéri, mindannak amiről lemondanak érte. Csaba atya meg is kapta a 300 rábízott gyermeket.

Még egy harmadik szösszenet is eszembe jutott, amire úgy éreztem ide kívánkozik. Édesanyám vezetőtanárként, már nem is tudom hogyan, de olyan helyzetbe került, hogy kiutazott Dévára és főiskolások gyakorlatra kihelyezésével kapcsolatban tárgyalt a kinti gazdasági irányítóval. Böjte atya az egyik útjáról szinte csak beesett a rendházba és futólag egy, talán két mondatot váltott Édesanyámmal és már indult is tovább.

Ezek a személyesebb emlékmorzsák ugrottak be hirtelen Bőjte atyáról…