2015. január 7., szerda

Ferences testvérek

Hogyan kerültek Dévára, erre a ma megyejogú városra a ferencesek?

Ritkán szoktunk ilyen gyökereket kereső részletkérdéseket feltenni. Sokáig még térképen sem néztem meg, hogy hol is állhat a ferences templom. A lényeg, hogy Böjte Csaba végzi a munkáját a rábízottakkal és a testvérekkel együtt. Mit is számít, hogy Déva népessége 60 ezret meghaladó, hogy az itt élő magyar kisebbség 5000 fő körüli.

A Maros völgyében épült város a festői szépségű várhegy teszi még látványosabbá. Közel 200 méteres szintkülönbséget jelenítve meg a városon belül. Már a XIII. században feltűnik a város neve Dewa alakban IV. Béla királyunk uralkodásának idején. A név eredetére több teória is született, annak megfelelően ki milyen nyelvekkel foglalatoskodott, származtatják szláv, román, magyar szavakból is. Lehet, hogy leány, vagy vár a jelentése elképzeléstől függően.

A vár helyén már a Római-birodalom idejében is erődítmény állt. A források szerint IV. Béla király a Tatárjárást követően a várat helyreállítatta, tehát előtte is állnia kellett már. Az ezt követő csetepatékról már több az információ. Egy szomorú epizód kötődik a várhoz, miszerint egri hősünket Dobó István várkapitányt itt tartották fogságban. A Habsburg igazságszolgáltatás ettől sem tűnik jobb színben, mint amilyen lehetett.

… A lényeg, hogy Böjte Csaba végzi a munkáját a rábízottakkal és a…

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése