Böjte atyáról idehaza bizonyos körökben szinte mindenki hallott már. Mégis érdekes lehet, miként hallottam róla először.
Talán még a múlt évezredben történhetett, amikor Róbert-testvérrel összefutottam pár napra Sopronban. Hihetetlen élmény volt hallgatni a történeteit, egyszerűen a személyisége is fantasztikus volt és ez átjött a mondandóiban is. Az az érzésem, így utólag megfogalmazva, még ha gyengék, vagy üresek is lettek volna a sztorijai, a személyes varázsa akkor is nagyszerűvé változtatta volna, de a történetek is fantasztikusak voltak.
Tőle hallottam pár ferences testvérről, akik teljes bizonytalanságban egy romos rendházat és templomot néztek meg, nem tudva mit csináljanak. Majd mivel jobb nem jutott eszükbe elkezdték kitakarítani az elhagyatott, de jogilag nem a tulajdonukban álló rendházat. Egyik nap egy helyi család hívta meg ebédre az atyát, aki kifelé menet egy küszöbön ülő árva kisfiúba botlott. Éhes vagyok – mondta. Együtt mentek el a családhoz, az atya megmondta, hogy tudja, hogy nem két főre kapott meghívást és illetlenség a részéről, de ez a helyzet. Ő volt az első befogadott, aki azóta felnőtt és ma már nevelő.
Később már mástól hallottam, hogy Csaba atya mielőtt még belépett volna a ferencesekhez, úgy képzelte, hogy családot szeretne, három gyermekkel. Pontatlanul idézve a Bibliát Jézus az ő követőinek a százszorosát ígéri, mindannak amiről lemondanak érte. Csaba atya meg is kapta a 300 rábízott gyermeket.
Még egy harmadik szösszenet is eszembe jutott, amire úgy éreztem ide kívánkozik. Édesanyám vezetőtanárként, már nem is tudom hogyan, de olyan helyzetbe került, hogy kiutazott Dévára és főiskolások gyakorlatra kihelyezésével kapcsolatban tárgyalt a kinti gazdasági irányítóval. Böjte atya az egyik útjáról szinte csak beesett a rendházba és futólag egy, talán két mondatot váltott Édesanyámmal és már indult is tovább.
Ezek a személyesebb emlékmorzsák ugrottak be hirtelen Bőjte atyáról…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése